Che cosa faccio...

Múlthét óta szépen lenyugodtam, és igen, nagyon jót röhögtem magamon.. persze nem pozitív értelemben. Hihetetlen milyen rohadék vagyok : D

Ez a hét sem telt másképp. Doga, felelés, szapulás egymás hegyén-hátán. Szóval ismét szokványos volt.
Hétfőn elhatároztam, hogy nem húzom fel magam, még ha el is felejtik.. És igen, jó páran elfelejtették. Akik nem, azoknak köszönöm, nagyon jól esett, hogy gondoltatok rám :) De mindegy, azt hiszem már nem is érdekel..
A szerda sajnos förmedvényes volt. Népdaléneklési. Azt hiszem ezzel minden elmondtam. És a tetejébe még tovább is jutottam. De nem hiszem, hogy kijutok a megyeire, tudjátok ki a francnak van kedve egyedül énekelni a Kodály Központban.. hát nem pont nekem.
Reni beteg lett, és nélküle olyan.. furcsa volt a suli. Egyedül éreztem magam..
A kórusművet még mindig nem kezdtük el, ahogy se az olasz napi kórusművet (mert hogy az lesz, köszönjük Keri..), se a néptáncot, se a mai dalt.. Heh, na kíváncsi vagyok mikor akarják majd elkezdeni a többiek : D
Pénteken nem volt karvezetés *ezazz!* Nem sok kedvem lett volna hozzá a múltkori után..

Ma meg ma van. Még rohadtul nem tanultam semmit, pedig nagyon is kellene.. Ennek ellenére még is megesz az unalom. És most jön a legjobb kérdés:
Che cosa faccio!!!? Van ez a kis rohadék, ami nem nyugszik bennem és egyszerűen már nem bírok vele -.- Annyira azt hajtogatja, hogy scrivi! scrivi! scrivi!, hogy a végén még tényleg megteszem.

Ezek a kib*szott hormonok...